Budapest
Ingatlanközvetítés és tanácsadás
   
   
   
   
   
Rögös út az ingatlanbefektetési piacon 2009-ben
Budapest, 2009. március 5.
 
A Colliers International budapesti irodája megjelentette legújabb, a befektetési piacra vonatkozó elemzését.
Nagyon kevés üzlet köttetett 2008-ban az ingatlanbefektetési piacon: a Colliers International adatai szerint összességében 411 millió euró cserélt itt gazdát. Ezen a csendes piacon az irodai irányadó hozam csupán 60 bázisponttal nőtt 2007-hez képest, elérve a 6,5%-os szintet 2008 végére. „Várakozásaink szerint a hozamok esni fognak 2009-ben, hiszen a befektetők, akik szigorúbb finanszírozási feltételekkel kell majd, hogy szembenézzenek és más befektetési lehetőségeik is vannak, jelentős árcsökkentési igénnyel fognak fellépni a piacra való visszatérés előtt,” mondta Hamish White, Partner és a Colliers International budapesti irodájának Befektetési üzletág vezetője.

„Nehéz év volt a tavalyi, hiszen a minőségi ingatlanok tulajdonosai a kivárásra játszottak, a legtöbb 2008-ben lezárt tranzakció még 2007-ben elkezdődött. A nehéz körülmények ellenére a Colliers azonban sikeresen lezárt nyolc tranzakciót, amely jól mutatja, hogy megálltuk a helyünket a piacon,” tette hozzá White.

A budapesti ingatlanbefektetési piac most viszont az összes európai várossal versenyben áll a befektetők kegyeinek elnyeréséért. ”A magyar piac fundamentumainak jelenleg nagyon kicsi a súlya: a befektetők látják, hogy akár Londonban is vásárolhatnak irodaépületeket 7,5% körüli hozamszinteken, minek vegyenek hát drágábban budapesti épületeket, még ha jó minőségűek is. Az eladásra kényszerülő tulajdonosok mindenképp szem előtt kell, hogy tartsák ezt az elvárásaik megfogalmazásakor. A hozamok Budapesten is vissza fognak térni a 2002/2003-as szintekre,” összegezte Rémi Couture, a Colliers International piackutatási igazgatója.
 
Colliers a Facebook-on

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on!



Ingatlan Világ Hírlevél
Ingatlan Világ Hírlevél - napi hírek
   
Szeretné Ön is elolvasni az ingatlanpiac legfrissebb híreit? Regisztrálja magát itt, hogy a honlapunkon elérhető napi szinten frissülő ingatlanpiaci hírek között böngészhessen.
   





Elfelejtette jelszavát?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon
   
Colliers International is a leading global real estate services organization defined by our spirit of enterprise. With more than 512 offices in more than 61 countries worldwide we share a common brand and vision to provide the best service experience available.

Copyright © 2003-2011 Colliers International Real Estate Services /Hungary/ Ltd. All rights reserved.