Budapest
Ingatlanközvetítés és tanácsadás
   
   
   
   
   
Harmadik negyed
Kormányzati reform vagy ingatlanpiaci gázfröccs?

Politikai, katonai krízishelyzetek (második világháború, Washington) illetve új fővárosok építése és új politikai formációk kialakulása kapcsán (német újraegyesítés, EU) merül fel általában egy új, koncentrált kormányzati negyed - szervezeti struktúra, és az azt kiszolgáló ingatlanok – létrehozására való igény. Magyarország történelmi kormányzati negyede a világháború alatt pusztult el, majd az újjáépítés után jórészt a Lipótvárosban kezdett dolgozni a magyar kormány. A rendszerváltás óta született ötletek eddig kivétel nélkül hamvába holtak. Meddig jut vajon a mostani kormány nagyszabású terve?

Minden ciklusban volt eddig ötlet az új kormányzati negyed kialakítására, hiszen minden vezető álma, hogy maradandót alkosson. Konszenzus nélkül azonban egy olyan méretű és jelentőségű ingatlanberuházás, mint a kormányzati negyed könnyen az Erzsébet téri gödör sorsára juthat - hívja fel a figyelmet Michael Smithing, a Colliers International ingatlantanácsadó vállalat budapesti ügyvezető igazgatója.

A korábban ismertetett három alternatíva közül Smithing ha nem is ideálisnak, de alkalmasnak tartja a Nyugati pályaudvar környékét, hiszen a terület nagyrészt egy tulajdonosé (MÁV), a legközelebb fekszik a Parlament épületéhez (és a Földművelésügyi Minisztériumhoz, ahova a tervek szerint átköltözne a Miniszterelnöki Hivatal), jó a tömegközlekedés, amelyet ráadásul az 5-ös metróvonal későbbi kialakításával tovább is lehet fejleszteni.

Mindemellett számos hátrány is felsorolható: a közvetlen szomszédságban található leromlott állapotú ingatlanok, a túlzott forgalmi leterheltség, a beruházás költségeit növelő pótlólagos beruházások (sínek befedése), a nem MÁV tulajdonában levő területek rendezési gondja. A biztonsági szempont tovább komplikálja a helyzetet, mivel alulról is védeni kell majd a kormányzati szervek épületeit.

Vajda Tibor, a Colliers International irodaüzletágának társigazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy a MÁV tulajdonában levő területek valószínűleg környezetvédelmi szempontból szennyezettek, így az engedélyeztetési eljárás, és a mentesítési, tisztítási munkálatok is késleltethetik a beruházást. A beruházás méretei, összetettsége miatt minimum 3-4 éves megvalósulással számolhatunk. Ez azt jelenti, hogy vagy nagyon kapkodva kell megvalósítani a kormányzati negyedet, vagy hosszabb távon gondolkodva a politikai elitnek konszenzusra kéne jutnia az ügyben.

A radikális váltás, átköltöztetés miatt hirtelen megürülő – mintegy 100 millárdos értékű - kormányzati ingatlanvagyon hasznosítása ugyancsak nem kis szakmai kihívás – mutatnak rá a nem mindennapi projekt kulcskérdéseire a Colliers International szakemberei.

A kormányzati negyed helyszínének kiválasztásával szárnyra kaptak olyan hírek, miszerint a nyugati pályaudvar környékén emelkedni fognak az inagtlanárak. Bár a szakemberek a lakások akár 50 százalékos áremelkedésére is számítanak, a kereskedelmi és irodapiacon nem várható jelentős változás.

Egy ilyen mértékű beruházás jelentősen átformálja majd a kijelölt negyedet, de a kiskereskedelmi ingatlanok piacára nem lesz nagy hatással, egyedül a Podmaniczky utcában várható fellendülés – mondja Koroknai Szabolcs, a Colliers kereskedelmi szakértője. Itt számos magyar nagykereskedőnek van nagykereskedelmi bázisa, a lerakatok egy részét pedig pincékben vagy szuterén helyiségekben alakították ki - bár az üzletek többsége utcai fronttal rendelkezik. A kormányzati negyed hozadékaként ezek helyére kisebb üzletek költözhetnek, a jelenlegi, négyzetméterenkénti nettó 12–14 eurós havi bérleti díjak pedig 10–20 százalékkal emelkedhetnek.

A számos terv, találgatás és előrejelzés mellett továbbra is kevés szó esik viszont arról, hogy a költségvetési megszorítások miatt tervezett, illetve megkezdett kormányzati, államigazgatási reformok, mit is jelentnek humánerőforrás, szervezési, információ- és adatkezelési, logisztikai, üzemeltetési és nem utolsó sorban objektum- és személyvédelmi szempontból. Pedig ezek a szempontok a projekt tervezésének kulcsfontosságú részei – zárja a kormányzati negyeddel kapcsolatos gondolatokat Michael Smithing.

........................................

[A hír szerzője: O|G|H ]

 
Colliers a Facebook-on

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on!



Ingatlan Világ Hírlevél
Ingatlan Világ Hírlevél - napi hírek
   
Szeretné Ön is elolvasni az ingatlanpiac legfrissebb híreit? Regisztrálja magát itt, hogy a honlapunkon elérhető napi szinten frissülő ingatlanpiaci hírek között böngészhessen.
   





Elfelejtette jelszavát?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon
   
Colliers International is a leading global real estate services organization defined by our spirit of enterprise. With more than 512 offices in more than 61 countries worldwide we share a common brand and vision to provide the best service experience available.

Copyright © 2003-2011 Colliers International Real Estate Services /Hungary/ Ltd. All rights reserved.