Budapest
Commercial Real Estate Consultants
   
   
   
   
   
Készül a kormányzati gödör?
2007. január 22.

Konszenzus nélkül nem lehet hosszú távra tervezni

Minden ciklusban volt eddig ötlet az új kormányzati negyed kialakítására, minden vezetõ álma, hogy maradandót alkosson. Konszenzus nélkül azonban egy olyan méretû és jelentõségû ingatlanberuházás, mint a kormányzati negyed – amelynek átadása már csak a tervezés, engedélyeztetés és kivitelezés várható idõigénye alapján is átnyúlik a következõ választási idõszakra – könnyen az Erzsébet téri gödör sorsára juthat – hívja fel a figyelmet Michael Smithing, a Colliers International ingatlantanácsadó vállalat budapesti ügyvezetõ igazgatója.

A korábban ismertetett három alternatíva közül Smithing ha nem is ideálisnak, de alkalmasnak tartja a Nyugati pályaudvar környékét, hiszen nagyrészt a MÁV tulajdonában van, így nem kell magánkézben lévõ ingatlanokat felvásárolni; a legközelebb fekszik a Parlament épületéhez (és a Földmûvelésügyi Minisztériumhoz, ahová a tervek szerint átköltözne a Miniszterelnöki Hivatal); jó a tömegközlekedés, amelyet ráadásul az 5-ös metróvonal késõbbi kialakításával tovább is lehet fejleszteni.

Megfogalmazható számos hátrány is: a közvetlen szomszédságban található leromlott állapotú ingatlanok, a túlzott forgalmi leterheltség, a beruházás költségeit növelõ pótlólagos beruházások (sínek befedése), és a nem MÁV-tulajdonú területek rendezési gondja. Sõt a választás biztonsági szempontból sem egyszerûsíti a helyzetet, mivel a tervek megvalósulása esetén alulról is védeni kell a magyar kormányzati szervek épületeit. A környék ingatlanpiaca mindenesetre azonnal reagált a hírre, és beindult a befektetõk fantáziája.

Vajda Tibor, a Colliers International irodaüzletágának társigazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy a MÁV tulajdonában levõ területek valószínûleg környezetvédelmi szempontból szennyezettek, így az engedélyeztetési eljárás és a mentesítési, tisztítási munkálatok is késleltethetik a beruházást. Ha azzal kalkulálunk továbbá, hogy egy közepes méretû, 15 ezer négyzetméteres irodaház kivitelezése átlagosan 16 hónap, akkor az 5 500 „alkalmazottat” befogadó kormányzati negyed esetében – a nemzetközi tervpályázat kiírását, a tervezési- és engedélyeztetési folyamatot, valamint a nagyságrendekkel nagyobb méretû beruházást figyelembe véve – minimum 3-4 éves megvalósulással számolhatunk. Ez azt jelenti, hogy vagy nagyon kapkodva fog megvalósulni a kormányzati negyed, vagy hosszabb távon gondolkodva a politikai elitnek konszenzusra kellene jutnia az ügyben. Végül pedig a szakértõk és a nyilvánosság nagyobb bevonása sem volna hátrányos az ügyben.

Persze még mindig keveset tudunk arról, hogy a költségvetési megszorítások miatt tervezett, illetve megkezdett kormányzati-államigazgatási reformok mit is jelentenek humánerõforrás, szervezési, információ- és adatkezelési, logisztikai, üzemeltetési és nem utolsó sorban objektum- és személyvédelmi szempontból. Ezek feltárása nélkül pedig igen nehéz hosszú távra funkcionális ingatlanokat tervezni és megvalósítani. Jó lenne pedig, ha függetlenül attól, hogy melyik oldal van hatalmon, beválnának az új kormányzati ingatlanok.

„Tervezzünk hosszú távra, de ehhez legalább minimális konszenzus kellene a pártok között” – összegzi álláspontját Michael Smithing, miközben az MTI éppen nyilvánosságra hozta a legnagyobb ellenzéki párt nyilatkozatát, mely szerint számvevõszéki vizsgálatot szorgalmaz a Fidesz a kormányzati negyed beruházása ügyében. A Fidesz-frakció a parlamentnek országgyûlési határozatot nyújtott be, amelyben azt kezdeményezi, hogy az Állami Számvevõszék végezzen vizsgálatot arról, hogy a beruházás pénzügyileg szükséges-e, illetve mekkora terhet ró a költségvetésre és az országra.

Magyarországon remek szakemberek vannak. Kár lenne egy újabb – kormányzati – gödörért. Lehetne ez a beruházás akár egy nemzetközi szinten is sikeres példa.

........................................

[A hír szerzõje: O|G|H ]

 
Colliers on Facebook

Join Us on Facebook!



Real Estate News Agent
News Agent Newsletter (hun)
   

Register now via Colliers website to download the latest news on real estate.
   





Lost Password?
No account yet? Register
   
Colliers International is a leading global real estate services organization defined by our spirit of enterprise. With more than 512 offices in more than 61 countries worldwide we share a common brand and vision to provide the best service experience available.

Copyright © 2003-2011 Colliers International Real Estate Services /Hungary/ Ltd. All rights reserved.