Budapest
Commercial Real Estate Consultants
   
   
   
   
   
Viták az ingatlanok területszámításában

2007.11.13, Budapest

Akár vásárlás, akár bérlet kapcsán közelítjük meg az ingatlanpiacot, a négyzetméterár és a pontos terület szorzata határozza meg, mennyire mélyen kell a zsebünkbe nyúlnunk. Épp ezért érdemes utánajárni, mekkora is a kiszemelt ingatlan területe – nemcsak papíron. A bérleti viszonyok kialakításánál a bérlők hajlamosak csak a négyzetméterárra koncentrálni Saly Miklós, a Colliers szakembere szerint, ám ahhoz, hogy jó üzletet kössünk, nemcsak ezt fontos figyelembe venni, hanem legalább ugyanekkora súllyal esik a latba, mekkora valós területet kapunk a bérleménnyel.

Saly Miklós, a Colliers irodadivíziójának társigazgatója szerint a bérlői tárgyalások során leginkább a terület pontos ismerete a probléma, hiszen mindenki az anyagi részre koncentrál, így azonban kellő szakmai segítség nélkül könnyen lehet, hogy az irodabérlés címén a lépcsőház és a terasz használatáért is kénytelen „adózni”.

Gyakran előfordul az is, hogy az iroda területe a külső faltól kerül számításra, így a falak, és egyéb használaton kívüli bruttó területek után is gyanútlanul fizet a bérlő. Saly Miklós szerint szakmai konszenzusra lenne szükség, melyhez hatékony segítséget nyújthat Dr. Erdélyi László e témában megjelent könyve.

A hazai bérterületek számításával foglalkozó szakember kifejezetten az irodapiac bérterület-számítására ad javaslatot kézikönyvében, összehasonlítva a külföldön legelterjedtebb módszereket. Azt azonban hangsúlyozza, hogy az ingatlanpiacnak ezen a területén tapasztalható zűrzavart csakis a szakmai szervezetek egységes fellépése tudja orvosolni. Annál is inkább, mivel a brit Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) tagjaként is szerzett tapasztalatai alapján Erdélyi úgy véli, nem elégedhetünk meg egy külföldi módszer átvételével, ehelyett a hazai viszonyokra szabott rendszer kidolgozása szükséges.

Az irodaterület-számítás ráadásul nem alkalmazható általánosan minden ingatlantípusra, – valójában a lakás, ipari ingatlan, üzlethelyiség vagy netán a telek számítása terén is legalább ekkora zűrzavar tapasztalható, mely hasonlóan egységes, alapvető elveket igényelne, hogy a bérleti viszonyok és a vásárlás áttekinthető, jól ellenőrizhető legyen.

A történet pedig folytatódik, hiszen az ingatlanadó újabb számtanóra elé állítja majd az illetékeseket…

Saly Miklós

Saly Miklós

Associate Director | Senior Office Broker

 
Colliers on Facebook

Join Us on Facebook!



Real Estate News Agent
News Agent Newsletter (hun)
   

Register now via Colliers website to download the latest news on real estate.
   





Lost Password?
No account yet? Register
   
Colliers International is a leading global real estate services organization defined by our spirit of enterprise. With more than 512 offices in more than 61 countries worldwide we share a common brand and vision to provide the best service experience available.

Copyright © 2003-2011 Colliers International Real Estate Services /Hungary/ Ltd. All rights reserved.