2007. január 17.

Az új kormányzati negyed kialakításáról számos, elsõsorban politikai tartalmú nyilatkozatot olvashattunk az elmúlt hónapban. De hogyan válaszolna vajon egy nemzetközi összehasonlítással rendelkezõ ingatlanpiaci szakember (választópolgár) e több százmilliárd forintos kérdésre? Vannak-e jó külföldi példák? Valóban a helyszínválasztás a legfontosabb kérdés? Hogyan menedzselhetõ szakmailag egy ekkora volumenû projekt? – kérdeztük Michael Smithinget, a Colliers International ügyvezetõ igazgatóját, illetve a cég két vezetõ tanácsadóját, Hidasi Jánost, és Saly Miklóst.

Politikai, katonai krízishelyzetek (második világháború, Washington) illetve új fõvárosok építése és új politikai formációk kialakulása kapcsán (német újraegyesítés, EU) merül fel általában egy új, koncentrált kormányzati negyed - szervezeti struktúra, és az azt kiszolgáló ingatlanok – létrehozására való igény.

A történelmi kormányzati negyedünk a világháború alatt pusztult el, majd az újjáépítés után jórészt a Lipótvárosban kezdett dolgozni a magyar kormány. A kihalt utcák gyors közlekedési lehetõséget biztosítottak a szolgálati autó számára. A rendszerváltáskor még magától értetõdõnek tûnt, hogy a várba költözzenek vissza a minisztériumok, de hamar kiderült, hogy az inkább idegenforgalmi központtá kialakított várnegyed nem alkalmas a kormányzati funkciók kiszolgálására. Végül csak a Sándor-palota került felújításra a köztársasági elnök számára, és a Parlament közvetlen közelében fekvõ palotákat szemelték ki a további fejlesztésre. A további elképzelések túl nagyszabásúnak bizonyultak még a maguk korában is. A most szóban forgó alternatívák – a Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint a Lágymányosi hídtól délre esõ Duna-part - elõnyeirõl, hátrányairól szóló vitáról is sokat hallhatunk.