Budapest
Ingatlanközvetítés és tanácsadás
   
   
   
   
   
Tinédzserkorban a hazai plázapiac

A Budai Skála átépítésével elindul egyben a második generációs plázák korszaka is. Magyarországon jelenleg 224 ezer négyzetméternyi bevásárlóközpont készül, igaz, hogy ezzel még mindig elmaradunk az európai átlagtól (sõt az ezer fõre jutó bevásárlóközpont-terület nagyságának teintetében is). Az idén és jövõre elkészülõ új egységek alapterülete szerint – a meglévõk bõvítését is beleértve – az európai országok közül Oroszország áll az elsõ helyen, majd Lengyel- és Olaszország következik. Oroszországban mintegy 1,5 millió négyzetméter új terület átadásával lehet számolni.A tendencia tehát a fõvárosi beruházások felõl a vidék irányába mutat, és amint a 20-30 ezer lakosú városok piaca telítõdik, a kínálat tovább mozdul a 9-10 ezres lélekszámú települések felé is. Míg jelenleg a klasszikus bevásközpontok, továbbá a Stop.Shop. vagy a Buy-Way típusú áruházak 60,2 százaléka található Budapesten, a tervek szerint 2007 végéig elkészülõ 220 ezer négyzetméter új területbõl mindössze egyetlen bevásárlóközpont, a 65 ezer négyzetméteres Aréna Pláza készül Budapesten a Kerepesi úti ügetõpálya helyén, míg a többi vidéken.



 
Colliers a Facebook-on

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on!



Ingatlan Világ Hírlevél
Ingatlan Világ Hírlevél - napi hírek
   
Szeretné Ön is elolvasni az ingatlanpiac legfrissebb híreit? Regisztrálja magát itt, hogy a honlapunkon elérhető napi szinten frissülő ingatlanpiaci hírek között böngészhessen.
   





Elfelejtette jelszavát?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon
   
Colliers International is a leading global real estate services organization defined by our spirit of enterprise. With more than 512 offices in more than 61 countries worldwide we share a common brand and vision to provide the best service experience available.

Copyright © 2003-2011 Colliers International Real Estate Services /Hungary/ Ltd. All rights reserved.